Egy magányos
matróz hajójával a tengereket járja,
De szerelmét
sehol nem találja.
Szíve, mint a
jégcsap,
Hiszen szerelmet
már régóta nem kap.
Egy holdfényes
nyári éjszakán,
Álmodozik egy
gyönyörű nő után.
A tenger
hullámait simogatja a nyári szellő,
Egy zátony
tetején feltűnik egy gyönyörű sellő.
A Hold fénye
beragyogja szép hosszú haját,
Tengeri csillagok
ékesítik az uszonyát.
Csillogó kagylók
a fülében,
S szeretet árad a
szívében.
A matróz első pillantásra beleszeret a sellőbe,
S, hogy őt megérintse, bele veti magát a tengerbe.
Sajnos a hullámok
elsodorják,
S így sohasem
érezheti meg a sellő
csókját.
Mivel a matróz
tudja, hogy nem nyerheti el a sellő
szerelmét,
Tőrjét megragadja s átdöfi a saját szívét.
Hiába vágyakozott
a sellő szerelmére,
Vérző szívvel süllyedt a tenger fenekére.
Azóta a sellő minden évbe,
Virágot dob a
tenger mélyébe.
Sajnálja, hogy a
matróz nem szerette meg,
S a tengerből nem mentette meg.
Mezy Zoli
