Gondolatok az Ideálról

Ideál, ideál, te örökkön örökké 

Elérhetetlennek tűnő egyetlen ideál! 

Folyton csak téged kereslek, 

Mégis olyan nehezen lellek meg. 

Téged látlak őbenne, 

Csábító sötét színű szemeibe, 

A lányba, kit még csak nem is ismerek, 

Mégis úgy érzem fontos nekem, 

Őt kell minden pillanatban keresnem!

Mikor először szemébe néztem,

Tomboló tűzként égett a testem.

Őszinte tekintetében láttam a fényt,

Mely útjára indított egy szerelmi regényt.

Csacska angyal vagy, ki után szívem eped,

Alig ismerlek, mégis ha rád nézek, remegek.

Vonzó karcsú alakod magával rántott,

Szemem a rózsaszín ködtől mást nem látott.

Lehet még ma, vagy csak hosszú idő múlva,

Eljön számomra is az a boldogságos óra,

Mikor benyit ajtómon az a sötét szemű lány,

Akit csak úgy hívok, elérhetetlen Ideál... 

Béres Szabolcs

Egy szikla szélén állva

Egy szikla szélén állva,
Elmélkedek a keserű világba.
Várok egy utolsó jelre,
Hogy leugorjak-e a mélybe.





A fájdalomtól a szívem összeszorul,
A szememre homály borul.
Elegem lett a magányból,
S levetettem magam a szikláról.

Ahogy zuhantam a mélybe,
A gyermekeim jutottak az eszembe.
Kapaszkodnék, de már hiába,
Ez a sors várt rám ebbe a világba.





A sziklák felhasították a kezem,
A zuhanás közben lepergett előttem az életem.
Még egy utolsót dobogott a szívem,
S a lelkem örökre elhagyta a testem.

                                                                                                                                   Mezy Zoli