Néma kiáltás a semmibe

Némán ordítok a puszta semmibe,

Kiáltok a cifra nyomor közepette!

Sóvárgok, szemem fájón könnybe lábad,

Érzem, felesleges része vagyok e világnak.

Minden nap irigy emberek közt lézengek,

A puszta semmibe gyakran kitekintek, 

Látom a sötétséget az alagút végén,

Istentől boldogságot hiába is kérvén.

Pletykák, vádak kereszt tüzében égek,

Magyarázkodásommal semmit sem érek,

Ennyit ér egy néhai boldog élet,

Mely egy napon drámai véget érhet... 

Béres Szabolcs

Gondolatok az Ideálról

Ideál, ideál, te örökkön örökké 

Elérhetetlennek tűnő egyetlen ideál! 

Folyton csak téged kereslek, 

Mégis olyan nehezen lellek meg. 

Téged látlak őbenne, 

Csábító sötét színű szemeibe, 

A lányba, kit még csak nem is ismerek, 

Mégis úgy érzem fontos nekem, 

Őt kell minden pillanatban keresnem!

Mikor először szemébe néztem,

Tomboló tűzként égett a testem.

Őszinte tekintetében láttam a fényt,

Mely útjára indított egy szerelmi regényt.

Csacska angyal vagy, ki után szívem eped,

Alig ismerlek, mégis ha rád nézek, remegek.

Vonzó karcsú alakod magával rántott,

Szemem a rózsaszín ködtől mást nem látott.

Lehet még ma, vagy csak hosszú idő múlva,

Eljön számomra is az a boldogságos óra,

Mikor benyit ajtómon az a sötét szemű lány,

Akit csak úgy hívok, elérhetetlen Ideál... 

Béres Szabolcs

Egy szikla szélén állva

Egy szikla szélén állva,
Elmélkedek a keserű világba.
Várok egy utolsó jelre,
Hogy leugorjak-e a mélybe.





A fájdalomtól a szívem összeszorul,
A szememre homály borul.
Elegem lett a magányból,
S levetettem magam a szikláról.

Ahogy zuhantam a mélybe,
A gyermekeim jutottak az eszembe.
Kapaszkodnék, de már hiába,
Ez a sors várt rám ebbe a világba.





A sziklák felhasították a kezem,
A zuhanás közben lepergett előttem az életem.
Még egy utolsót dobogott a szívem,
S a lelkem örökre elhagyta a testem.

                                                                                                                                   Mezy Zoli

Egy magányos matróz

Egy magányos matróz hajójával a tengereket járja,

De szerelmét sehol nem találja.

Szíve, mint a jégcsap,

Hiszen szerelmet már régóta nem kap.

Egy holdfényes nyári éjszakán,

Álmodozik egy gyönyörű nő után.

A tenger hullámait simogatja a nyári szellő,

Egy zátony tetején feltűnik egy gyönyörű sellő.

A Hold fénye beragyogja szép hosszú haját,

Tengeri csillagok ékesítik az uszonyát.

Csillogó kagylók a fülében,

S szeretet árad a szívében.

A matróz első pillantásra beleszeret a sellőbe,

S, hogy őt megérintse, bele veti magát a tengerbe.

Sajnos a hullámok elsodorják,

S így sohasem érezheti meg a sellő csókját.

Mivel a matróz tudja, hogy nem nyerheti el a sellő szerelmét,

Tőrjét megragadja s átdöfi a saját szívét.

Hiába vágyakozott a sellő szerelmére,

Vérző szívvel süllyedt a tenger fenekére.

Azóta a sellő minden évbe,

Virágot dob a tenger mélyébe.

Sajnálja, hogy a matróz nem szerette meg, 

S a tengerből nem mentette meg.

Mezy Zoli

Vers a nagy Őről

Szerelemnek tüze égeti már hetek óta szívemet,

Zendülő dalként hallgatom minden egyes léptedet.

Eszem helyett csak a szívem diktál mindent,

Remegve és lüktetve dobog most is itt bent.

Emberfeletti érzések dúlták fel a lelkemet,

Tehetetlenné válok, ha nem lehetek melletted.

Legféltettebb kincsem örökké csak te vagy,

Elveszíteni téged szívem soha nem hagy.

Keresem szűntelen édes szerelmedet, de még nem találom,

Kíváncsian várom, mikor válik valóra a legszebb álmom?!

Itthol űlök és szomorkodva bámulom a telefonomat,

Te már rám sem csörögsz, nem hallhatom hangodat.

Tudom, hogy haragszol rám azért, mert szívből szeretlek,

Ybl Miklós sem kreálhatott volna nekem nálad szebbet.

Csendben űlök, és arra várok szűntelen, hogy végre felkeress,

Illatos testedet hozzám simítva újra és újra megszeress.

Csak te rád várok, nem érdekel engem más senki,

Állandóan csak téged akarlak ölelni, szeretni!

Mikoron majd megszűnik a néma csend, és újra szóba állsz majd velem,

Minden pillanatban hevesebben fog majd dobogni szerelmes szívem.

Indulatból ha néha megbántottalak, és rosszat mondtam néked,

Ne bűntess tovább érte, hisz azért tettem, mert féltettelek téged!

Dacolhatsz és vitázhatsz velem a végtelenségig is akár,

Örökkön szerelmes szívem előtt sohasem lesz határ.

Reggelente ha mellettem ébrednél, nekem az jelentené a boldogságot,

Örökké tartó örömöt, melyre már több mint huszonnégy éve vágyok.

Kezed kezemhez símúlna lágyan és érzékien,

Kicsínyke szívünk egyszerre dobbanna szerelmesen,

Életünk végéig csak téged imádnálak kedvesem… 

Béres Szabolcs

Egy szívdobbanás vége

 Néma a telefon, nem csörög már többé,

Boldogságom pár hazug szó miatt vált köddé.

Azt mondod nem szeretsz, s hogy ezt te komolyan gondolod,

Könnyű ezt a telefonba mondani, ha szemembe nem tudod.

Azt mondod hiányzik ő, ki mellett évekig nem lehettél önmagad,

Ki nem értette a viccet, ki nem volt egy aranyos őrült,

Ki ha szomorú voltál, elraboljon,

És eltörölje minden bánatodat.

Egyszerű szánalomból visszamész majd újra hozzá,

Mert titkon azt reméled, ő tehet téged boldoggá,

De mindez csak kényelmesnek tűnő látszatmegoldás,

Mely miatt örökre megszűnik egy igaz szívdobbanás…

Béres Szabolcs