Vallomás

Talán egy élet sem elég ahhoz, hogy megtaláljuk az igazit,

Talán még nem született meg az az ember, aki ha eltévedünk, útbaigazít.

Talán még mi magunk sem tudhatjuk, mi a jó nekünk, 

Kiben bízhatunk, kire lesz majd igazán szükségünk?

Néha többet ér egy őszinte mosoly, vagy egy huncut kacsintás,

Mint egy éveken át tartó, szerelemnek hitt, hamis ábrándozás.

Néha nem kellenek a nagy szavak,

Elég csak néhány őszinte gondolat,

Amely kifejezi a lényeget,

Hogy mennyire szeretem a lényedet!

Sokszor azt hiszi fiú és lány, hogy köztük nem lehet más, 
csak barátság,

És csak hetek, hónapok elteltével jönnek rá, hogy mi is a valóság.

Mert a barátság és a szerelem édes testvérek, 

Csupán egy vékony hajszál választja el egymástól őket.

És hogy ki a barátod, és ki a szerelmed?

Vajon érzik a különbséget azok a személyek,

Kiknek szemükbe mondod: szeretlek?

Mindezt száz százalékig sohasem tudhatod,

Csupán egy valamiben lehetsz biztos: 

Többet érzek irántad, mint ahogy te azt gondolod.

Sok mindent nem tudok még rólad, de egy valamiben biztos vagyok,

Sokat jelentesz nekem, hiszen minden pillanatban rád gondolok.

És ha kételkedsz is néha bennem, elég ha belenézel a szemembe,

Mert két szemem tükrén keresztül beleláthatsz a lelkembe.

Ha pedig végre rájösz, hogy minden irántad táplált érzésem tiszta és egyenes,

Én minden erőmmel azon leszek, hogy téged a világ legboldogabb nőjévé tegyelek!

Béres Szabolcs