2012. január 25., szerda

Kun Zsolt, a bihari stand-up comedy úttörője


A jó kedv, és a humor olyan nélkülözhetetlen pozitív dolgok, amelyek hozzá tartoznak az emberek mindennapi életéhez, mert nélkülük nem tudunk teljesen felszabadulni, kikapcsolódni, és nem érezzük igazán jól magunkat semmilyen körülmények között.

A napokban sikerült interjút készítenem Kun Zsolttal, egy bihardiószegi születésű, jelenleg Nagyváradon élő egyetemista barátommal, aki nem kisebb feladatot vállalt magára, mint azt, hogy Bihar megye, és az egész Partium régió-szerte elterjessze, népszerűsítse a stand-up comedy nálunk kevésbé ismert műfaját.



Az interjú részleteit az alábbiakban szeretném közölni:

– Mióta foglalkozol ezzel a műfajjal?

– 2011. március 27-én szerepeltem a nyolcadik Erdélyi Humor Fesztivál nagyváradi szakaszán, ahonnan bejutottam a kolozsvári országos döntőbe, ahol  több mint negyven jelentkező közül a második helyezést értem el. Ez a számomra meglepő, pozitív eredmény adta az első lökést, hogy ezzel a világ több országában már jól ismert műfajjal aktívan foglalkozzak.

A 2011-es nyolcadik Erdélyi Humor Fesztivál döntőjén

Miért pont ezzel foglalkozol? Mennyire van igény nálunk a stand-up comedyre?

Már gyermekkorom óta szerettem mindig a társaság középpontjában lenni, poénkodni, a barátaimat szórakoztatni, és ami nagyon fontos, hogy sosem voltam szégyellős típus. Nemcsak Magyarországon, hanem nálunk, és az egész Kárpát medencei magyarság körében is egyre elterjedtebb ez a műfaj. Egy nagyon hálás feladat számunkra a humorizálás, mert szemben a színházi fellépőkkel, akiket csak a sikeres előadásuk végén jutalmaz meg tapssal a közönségük, minket a fellépés közben is gyakran megtapsolnak, és nevetésükkel, jó kedvükkel adnak nekünk plusz energiát ahhoz, hogy a legjobb poénokat hozzuk ki magunkból. Ez az a művészet, amelynek fellépőire a legnagyobb hatással van a közönség előadás közbeni folyamatos reakciója, mert minél többet nevetnek, tapsolnak a nézők beszéd közben, annál sikeresebbnek, motiváltabbnak érezzük magunkat, és annál vicesebbre sikerülnek a műsoraink.  

Milyen eredményeket értél el, körülbelül hány fellépésed volt pályafutásod kezdete óta?

– Kevesebb, mint egy év alatt tizennégy fellépésem volt, ezek mind romániai rendezvényeken voltak. Magyarországon, vagy egyéb külföldi színpadon még nem szerepeltem, de tervben van egy magyarországi fellépésem a közeljövőben. Romániában eddig többnyire a székelyföldi színpadokat ostromoltam, csak mostanában kezdtem el felbukkanni egyre több Bihar megyei helyszínen is. 

A Félsziget Tuborg Green Fest 2011 színpadán
Legismertebb rendezvények, amiken eddig részt vettem a marosvásárhelyi Félsziget fesztivál, az EU-tábor és a Tusványos, amely fellépéseket részben a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjaival ápolt jó viszonynak köszönhetem. Legnagyobb eredményemnek, a fennebb említett 2011-es Erdélyi Humor Fesztiválon elért második helyezésemet tekinthetem, amelyet az idei megmérettetésen szeretnék túlszárnyalni, és felkerülni a képzeletbeli dobogó hőn áhított legfelső fokára.

Hogyan születnek a produkcióid, honnan jönnek az ötletek, melyek a poénjaid forrásai?

– Általában a szervezők határozzák meg a fellépésem időtartamát, ami a legtöbb esetben egy harminc és negyven perc közötti műsorból szokott állni. Különböző témákról szoktam beszélni, amelyeket megpróbálok összekapcsolni egymással. A legtöbb produkcióm alapját általam megélt valós történetek adják, amiket néha kissé kiszínezek, illetve gyakran adok elő kitalált jeleneteket is.

Egyik kitalált jelenet bemutatása egy csínos rajongó hölgy segítségével

Mit üzensz tevékenységeddel a világnak és a rajongóidnak?

– Szerintem a jó kedv egy olyan nélkülözhetetlen pozitív dolog, amely hozzá tartozik az emberek mindennapi életéhez, mert enélkül az ember nem érezheti jól magát semmilyen körülmények között. Aki pedig úgy érzi, hogy van elég ideje, és megteheti, hogy kikapcsolódásként végighallgasson egy humoros jelentet, az ne szalassza el semmiképp a kínálkozó lehetőséget! 


– Milyen viszonyban állsz az ismertebb és kevésbé híres humoristákkal? Volt-e már közös fellépésed valamelyik népszerűbb stand up-possal?

– Természetesen nagyon jó viszonyban állok az ismertebb humoristák közül a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjaival és Zsók Leventével. Emellett pedig több kevésbé ismert székelyföldi humoristával volt már közös fellépésem, akikkel csapatban, négyes felálllásban léptünk fel. Az nevesebb magyarországi humoristák közül eddig Kőhalmi Zoltánnal, Jankovics Péterrel és Badár Sándorral léptem fel egy színpadon. 

Humoristák feketén-fehéren

Hogyan képzeled el saját jövődet, illetve a műfaj jövőjét?

– Minden műfajnak addig van jövője, ameddig a közönség igényt tart rá. A jövőbeni sikeres fellépéseink is csak a nézőkön múlnak, mert ameddig ők hívnak, és felkérnek minket, hogy szerepeljünk, mi addig folyamatosan színpadra lépünk, annak érdekében, hogy minőségi szórakoztatást nyújtsunk számukra. Egyik jövőbeni álmom az, hogy egyszer bekerülhessek a magyar humoristák fellegvárába, a Dumaszínházba.

Ebben a műfajban nincs felső korhatár, ha hatvan éves koromban még lesz igény az előadásaimra, én akkor is szívesen színpadra lépek, hogy újabb és újabb történetekkel szórakoztassam hallgatóimat.



Amennyiben több információra vagytok kíváncsiak Kun Zsolttal kapcsolatban, látogassátok meg hivatalos weboldalát és Facebook oldalát az alábbi linkeken:

http://5mp.eu/web.php?a=kunzsolt 

Vagy tekintsétek meg az alábbi videóit:



Youtube csatorna: zsoltkun88 


Elérhetőségek:
e-mail cím: zsoltkun@yahoo.com
Mobil szám: 004 – 0753247002

Fellépti díj: 10 lej/perc + utiköltség


Béres Szabolcs

4 megjegyzés:

  1. Zsolti nagyon ügyes fiú. Csendes humorával nagyon meg tudja mozgatni az intelligens közönség rekeszizmát. Ez úton is gratulálok és sok sikert kívánok neki! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen az ő nevében is az elismerésedet! Szerintem is nagyon nagy tehetség a Zsolti gyerek, nem a semmiért került fel a blogunkra! Remélem a jövőben még nagyobb sikerek elé nézhet majd, annak pedig kifejezetten örülnék, ha ezen blogunk által válna még népszerűbbé! :D

      Törlés
  2. Azért milyen szerencsés, hogy Diószegen nőtt fel :-)) Ha nem így lenne, alig lenne miről mesélnie :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondasz valamit, az biztos, hogy Diószegen mindig zajlik az élet, akik ott élnek, egy percig sem unatkozhatnak! Mert ugye a legjobb poénok az utcán hevernek, ez Diószeg esetén a szó szoros értelmében is vehető! :P:))

      Törlés