Nehéz az élet, főleg ha olyan emberben csalódunk, akiért
egykoron az életünket is odaadtuk volna, akiről azt hittük, hogy mi jelentjük
neki a mindent, a nagy Őt, és aki nap mint nap azzal hitegetett, hogy egyetlen
vagy számomra, a világ végezetéig sem hagynálak el, veled képzelem el a jövőmet,
veled akarom leélni az egész életemet!
De hírtelen nagy koppanás üti meg fejünket! Eltűnik szemünk
elől a rózsaszín köd, gyomrunkban már egy apró pillangó sem repked, szemünk elé
tárul a szomorú, rideg valóság. Egy pillanat alatt arra ébredünk, hogy elmúlt az
álom, véget ért életünk egyik legszebbnek vélt fejezete, semmibe foszlottak a
vágyak, a remények, a hatalmas, világot megváltó tervek. Üres az ágyunk, és még
csak arra a kérdésre sem kapunk választ, hogy miért, mit vétettem ellened?
Csak telnek, múlnak a napok, fájnak a sebek, és nap, mint
nap abban reménykedünk, hogy idővel majd elhalványulnak a fájó emlékek. Az
emlék ugyan elhalványul, de mégiscsak emlék marad, az érzések változhatnak, de
amit egyszer a szívünkbe zártunk, az örökké ott marad. Ilyenkor jön csak rá az ember, hogy milyen borzasztóan
komoly és fájdalmas dolog az a mindent elsöprő érzés, amit mi csak úgy hívunk:
SZERELEM! Ilyenkor tevődik csak fel a nagy, mindenkit elgondolkodtató kérdés, hogy
érdemes-e szerelmesnek lenni?
Erre a kérdésre a világon a legnehezebb a választ
megtalálni, mert mi magunk kell megkeressük, más nem mondhatja meg helyettünk,
nem tanítják egy iskolában sem, hogy
ilyen helyzetekben, hogyan kell helyesen cselekednünk! Amit pedig saját bőrünkön
kell megtapasztalnunk, mindig az a legfájdalmasabb, de csak a legmélyebb
szenvedés által nyerhető el a legfőbb tapasztalat. Ha pedig úgy érzed, hogy
vége, szenvedtél már eleget ebben az életben, ne hidd azt, hogy csak úgy
megálljt parancsolhatsz a szíved mélyén rejlő érzéseknek! Mert amit a szívünk
legmélyén érzünk, azon érzés ellen kár küzdenünk, hisz hiába tudja a jó
megoldást az eszünk, ha teljesen az ellenkezőjét diktálja a szívünk. Lehet ma
még te leszel az, ki meggyőződéssel állítja, hogy soha többé nem fogok egy
lányt se szeretni, de ki tudja még, hogy holnap kivel fog a sors összehozni.
Mert a szerelem csapdájába egy röpke pillanat alatt beleeshetsz, de akár hosszú
évekbe is beletelhet, mire onnan valahogyan kikeveredsz.
Ha pedig valaki közülünk mégis
úgy érzi, hogy eleget tapasztalt, és a helyes választ már megtalálta, nem adhat
tanácsot a világnak, mert lehet, hogy egyszerre mondhatja magát bölcsnek és
okosnak, de korántsem biztos az, hogy ettől ő a boldogabb…….
Béres Szabolcs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése