Kenyér

Képzeljünk egy családot, ahol egy különös nap egyel több kenyeret vesznek a kelleténél. Megeszik az egyiket, a megmaradtat pedig elteszik holnapra. Mivel a biztonságra törekednek, és semmi esetre sem akarnak kenyér nélkül maradni, holnap ismét vesznek egy frisset, de először a tegnapit fogyasszák el, mivel az holnap már nem volna jó. Holnap pedig megbontják az előző napit és egyúttal vesznek egy frisset, amit ismét holnap bontanak meg.  Ha egyszer megszakítanák a kört, akkor ehetnének ismét friss kenyeret. Addig viszont nem fognak, mert a két kenyér jellemzően sohasem fog elfogyni teljesen. Ezt ők is tudják, ehhez viszont kockáztatniuk kell: ugyanis elképzelhető, hogy egy különös napon nem lesz elég egy kenyér egy napra, márpedig kenyeret csak reggel lehet venni, mert estére rendszerint elfogy. Bár minden bizonnyal nem lesz így, mégis elképzelhető. És ezt mindenképp el akarják kerülni. Ezért inkább eszik a szárazat. Mintha nem az volna a lényeg, hogy friss és ízletes legyen az a kenyér, hanem hogy mindenképp elfogyasszuk. Hogy a feltétlenes biztonságérzetünk meg ne inogjon: mi lesz, ha… Ha talán egyszer a friss kenyeret bontanák meg, egy jó időre megszakadna az ördögi kör. Persze ehhez először fel kell áldozni a tegnapi kenyeret: pocsékolni kell. Másodszor, minden napra egy kenyérrel kell maradni, ami magában rejti a veszély lehetőségét: hogy egy nap talán nem lesz elég. Ennek a két dolognak az elkerülése azonban egyeseknek fontosabb, mint az, amit ez a kenyér számára nyújtani tud: mintha az valahogy hidegen hagyná. Mert valójában fél a változástól, és a biztos dolgokra törekszik. Már-már kényszerű jelleggel. Mert ő mintha kötelességből, és nem pedig örömből tenné ezt minden nap: kenyeret eszik. Mintha nem így élné meg. Mintha a rutinszerű, kényszerű elfogyasztása fontosabb volna az ízek átélésénél, élvezésénél. A sikerhez néha kockáztatni kell. Hogy változtatni merjünk és megmerjük bontani a friss kenyeret. Hogy megízleljük a valódi ízét, még ha ennek ára is van. Az örökös biztonság egy ponton túl nem von maga után feltétlen boldogságot. Csak egy biztos zsákutcát, amely elválaszt minket a valódi boldogságtól… amelybe ha bekerültünk, nem könnyen szabadulunk. 

Balla Sándor