Fájó szívvel emlékezni

Fájó szívvel emlékezem rátok

Kedves drága halott rokonaim.

Sírotok előtt könnyes szemmel állok,

S nézem a gyertya csonkok nyomait.

 

Emlékezem rátok drága dédnagyszüleim,

Kik egy szebb, békésebb világban éltetek.

Egy szegényebb, mégis boldogabb életet,

Ahol még érezhettétek milyen a szeretet.

Dédunokátok csalódottan néz le most sírotok tetejére,

Mert tudja jól, olyan korban él, melyben sohasem lesz béke.

Szeretetlen világban élünk mi, mai fiatalok,

Hol nem tud egy lány egy fiút szívből szeretni,

S nem tud olyannak elfogadni, amilyen vagyok.

Nincs már manapság súlya az adott szónak,

Csak hamis ígéretek vannak, melyek szertefoszlanak.

Nincs már többé ragaszkodás, szeretet, megbecsülés, tisztelet,

Egészen mást jelent ma már, ha valaki megfogja a kezedet.

Mást mondanak a lányok, mint amit valóban gondolnak,

Mást cselekszenek a fiúk, mint amit igazán akarnak.

Nincs manapság szükség bátor, erős, derék férfiakra,

Csak elnőiesedett, divatmániás, álszent csicskákra.

Nem ér semmit a mai lányok szemében az udvarlás,

Csak a szép autó, pénz, luxus, szórakozás, csavargás.

Fogalma sincs senkinek sem arról, hogy mit jelent a ragaszkodás,

Egy szenvedélyes csók, egy forró ölelés, egy érzéki símogatás.

Robotok vagyunk mindnyájan, részei egy rohanó, gyarló világnak,

Azt mondjuk, szeretünk jól élni, pedig jobban örülhetnénk a halálnak.

S midőn a gyertyák mind elégtek, arra fogok mindörökké csak emlékezni,

Hogy sok olyan ősöm nyugszik ezen temetőben, akik még tudtak igazán élni…

Béres Szabolcs