Vándorlás

Túlságosan fájdalmas volt a város nekem. Ezért elhatároztam, hogy elmegyek innen, mert túl sok minden emlékezetet Rád. Vándorútra keltem, de az emberek, a nyelv, a házak, mind-mind Téged juttattak eszembe, emiatt úgy döntöttem, hogy elhagyom az országot is. Társtalanul bóklásztam a kontinensen, az idegenek közt sem találtam menedéket, mert tudtam, hogy Te is jártál már ezeken a vidékeken, vagy járhatsz majd egykor. Ugyanúgy közlekednek az autók, ugyanúgy kelt fel a Nap is, és az emberek is ugyanazzal a fáradtsággal indultak napi útjukra, hogy az mind-mind Téged juttatott az eszembe. Ekkor hagytam magam mögött a kontinenst is és elmentem oda, ahol az autók a másik oldalon járnak, a víz más irányban folyik le a lefolyóba, és a csillagok is mások. De még akkor is Téged láttalak minden bögre kávéban, minden szelet kenyérben, és azt is tudtam, hogy a levegő, amit szívunk, ugyanaz, és ugyanaz a Nap süt le reánk. Akkor elhagytam ezt a galaxist is. Oda mentem, ahol nincsenek bolygók, sem csillagok, csak ős űr és sötétség van. De tudtam, hogy a sötétség is összeköt minket, és ráébredtem, hogy a Lét az, ami Rád emlékeztet. Ezért elhatároztam, hogy meghalok. De jobban megfontolva, úgy vélem, hogy a Nemlét is Rád emlékeztetne.

Csorba Gábriel